Érdeklődik a fogfeltöltés iránt? Mivel ez egy rendkívül innovatív kezeléstípus, ezért összeszedtük az eljárás főbb lépéseit, hogy Ön is teljesebb képet kaphasson róla.
Ezek a fogfeltöltés lépései a Differental Fogorvosi Rendelőben:
(1) konzultáció
Első körben mindenképpen szükség van egy állapotfelmérésre és egy konzultációra, hogy megnézzük azt, hogy adott esetben ezzel az eljárással elkészíthető-e a várt végeredmény. Ha bármi olyat látunk, ami miatt ez nem kivitelezhető, még időben meg tudjuk beszélni, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy ezen változtassunk, vagy bármilyen alternatív technikát tudjunk javasolni.
(2) mosolytervezés
Ha úgy állapítottuk meg, hogy az eljárás kivitelezhető, akkor belevágunk a Mosolytervezésbe. Ehhez portréképeket készítünk a páciensről, és egy 3D szkennerrel egy ún. digitális lenyomatot veszünk a fogakról. Ezen információk alapján készítjük el a Mosolytervet, majd egy sablont a fogakról, amely segítségével meg tudjuk csinálni a fogfeltöltést.
(3) sablon készítése
A fogfeltöltést megelőzően egy speciális szilikon sablont készítünk a tervek alapján. Ezen a sablonon kicsiny nyílások vannak, amin keresztül a fog felületére tudjuk rétegezni a fogfeltöltő anyagot.
(4) fogfeltöltés folyamata
Először a fogakat izoláljuk és a megfelelő anyagokkal előkezeljük. Ha a felület már alkalmas arra, hogy ráragasszuk a fogfeltöltő anyagot, akkor a sablon felhelyezése után ezeken a kicsiny nyílásokon keresztül beinjektáljuk ezt a folyékony tömőanyagot, majd ezen a szilikon sablonon keresztül pedig egy polimerizációs lámpával megvilágítjuk. Ez azt a célt szolgálja, hogy az anyag a fog felületén szilárd állapotúvá változzon. Ha ez megtörtént, el tudjuk távolítani a sablont, végül pedig fényesre, csillogóra polírozzuk a fog felszínét.
A fogfeltöltés egy olyan eljárás, ami garantálja számunkra, hogy szép formát rétegezzünk a fog felszínére.
Sablon által vezérelt a dolog, tehát nem a kézügyességen múlik, hogy mennyire sikerül jól a végeredmény. Kiszámítható, biztonságos, és a páciens előre láthatja a várható mosolyát.
Fontos!
A fogfeltöltés után célszerű az éves kontroll időpontokon felpolírozni a fogfelszínt, hogy mindig csillogó legyen. Ha ez a lépés kimarad, akkor az anyag egy idő után elkezd mattulni, és nem fogja már ugyanazt az esztétikumot mutatni, mint amikor elkészült.
Maga az eljárás teljesen fájdalommentes, és mindössze 2 látogatásra van szükség ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni egy fogívre vonatkozóan.
Kérdése van? Írjon nekünk:
Online bejelentkezés
Kapcsolat
1015 Budapest, Csalogány u 26.
+36309605255
differental.hu
info@differental.hu