A nyitott harapás kezelése sokszor komoly kihívást jelent, különösen felnőtt pácienseknél, ahol a fogak és az állcsontok már befejezték a növekedést. Ebben a bejegyzésben egy 29 éves hölgy esetén keresztül szeretném bemutatni, hogy hogyan lehetséges egy olyan súlyosabb nyitott harapást is sikeresen kezelni, ahol csupán néhány fog érintkezik összezáráskor.

A kezelést esztétikus rögzített fogszabályozó készülékkel végeztük el, ugyanis a páciens kifejezett kérése volt, hogy az aktív kezelés során is megőrizhesse diszkrét, esztétikus megjelenését. Az alsó rágófogak pozíciójának korrekciójához minicsavarokat, vagy más néven mini implantátumokat és gumihúzásokat alkalmaztunk, így elkerülhetővé vált a komplikáltabb, állcsont műtéti beavatkozások igénybevétele.

Hogyan javítják a minicsavarok fogak pozícióját?

A minicsavarok – amelyeket csak ideiglenesen helyezünk az állcsontba – lehetővé teszik, hogy a fogakat helyes pozícióba mozgassuk, valamint stabilizáljuk az ideális fogállást anélkül, hogy nem kívánt fogmozgások is bekövetkeznének a kezelés során.

Ebben az esetben a mini implantátumokat az alsó állcsont megfelelő, stabil pontjain helyeztem el mindkét oldalt, amelyeket gumilánccal kötöttem össze egy-egy alsó rágófogra helyezett brackettel. Az alsó rágófogak így folyamatos húzóerővel kapcsolódtak össze a minicsavarokkal és pontosan szabályozhatóvá, mozgathatóvá váltak.

Nyitott harapás kezelése felnőttkorban / Differental Fogorvosi Rendelő

A gumihúzások szerepe nyitott harapás esetén

A minicsavarok mellett gumihúzásokat is alkalmaztunk a felső és alsó fogsor tökéletes összhangjának elérésére. Ezek a gumihúzások további erőt fejtenek ki a fogakra, hogy a harapás pontosan záródjon, és az elülső frontfogak megfelelően illeszkedjenek. A gumihúzások különösen hasznosak nyitott harapás esetén, mivel finomhangolják a fogak kapcsolódását, segítik a harapás természetes egyensúlyának elérését.

Az eredmény összegzése

A páciens aktív kezelése közel 2 évig tartott, mely során a rögzített fogszabályozó készülék, a mini implantátumok és a gumihúzások kombinációja fokozatosan javította a fogak pozícióját.

Az alsó rágófogak helyzetét sikerült korrigálni, elértük az ún. normál okklúziót, s így a páciens már stabil, teljes záródású harapással rendelkezik. Normál okklúzió (harapás) esetén a fogakat és az állkapcsot nem terheli plusz erőhatás, ami azt jelenti, hogy a kezelés végeredménye nemcsak esztétikailag, hanem funkcionálisan is kielégítő volt.

Mélyharapás kezelése / Differental Fogorvosi Rendelő

A nyitott harapás fogszabályozással történő kezelése esetén sok esetben javasolt logopédus bevonása is. A logopédiai terápia különösen akkor szükséges, ha a nyitott harapás kialakulásának hátterében bizonyos szokások állnak, mint a nyelvlökéses nyelés, a szájlégzés, vagy a nem megfelelő nyelv pozíció, melyek a fogszabályozási kezelés után is visszahúzó hatást gyakorolhatnak a fogak pozíciójára.

Fontosnak tartom a kialakult fogazati eltérések kialakulási okát is feltárni, ezért elkötelezetten, több szakterületet felölelő szemléletben dolgozom azon, hogy megtaláljam pácienseim számára a legmegfelelőbb fogszabályozó megoldást, amely valódi és tartós eredményt nyújt.

Ön is hasonló fogazati eltéréssel küzd? Forduljon hozzám bizalommal és kérjen időpontot fogszabályozó konzultációra! Szeretettel várom!

Kérdése van? Írjon nekünk:

Online bejelentkezés

Adatvédelem

1 + 10 =

Kapcsolat

1015 Budapest, Csalogány u 26.

+36309605255
differental.hu
info@differental.hu

Máskor is szeretne hasonló témákról olvasni? Kövesse munkánkat: