Sokáig fogszabályozó kezelésen gondolkodott, de nem szeretett volna éveket tölteni az új mosoly kialakításával, így az esztétikai fogászati beavatkozás mellett döntött.
Páciens adatok
Életkor: 26 év
Kezelőorvos: Dr. Nagy Zsolt, fogorvos, digitális és esztétikai fogászat specialista
Harmonikus mosoly néhány nap alatt
Az első konzultációt követően digitálisan megterveztük a fogászati héjak prototípusát. Ennek a számítógéppel tervezett, precíz 3D-s mintának köszönhetően Petra már a fogászati kezelés előtt láthatta, milyen lesz az új mosolya. A Differental fogorvosi rendelőben rendkívül fontosnak tartjuk, hogy ne csak beszéljünk róla, milyen lesz a végeredmény, hanem tegyük azt a páciens számára láthatóvá sőt, ha lehet, kézzel foghatóvá is.

E.max kerámia héj – Láthatatlan titok
Petra az E.max héjkerámia fogpótlást választotta, mert ez a porcelán héj típus rendkívül vékony, alig vastagabb egy kontaktlencsénél. A kezelés során minimális ép foganyagot kell eltávolítani, és az eredmény megkülönböztethetetlen az eredeti fogtól.
Petrának a színválasztásnál fontos volt a természetesség, nem szeretett volna a hollywood-i sztárokra jellemző csempefehér színt, de az eredetinél egy kicsit fehérebb fogakra vágyott. Az elkészült árnyalat tökéletesen visszaadta a kéréseit!
A teljes fogászati kezelés néhány napot vett csak igénybe, így Petra álma sokkal rövidebb idő alatt teljesült, mintha belevágott volna egy évekig tartó fogszabályozásba. Petra elégedetten hagyta el a rendelőt, és hálás volt a sikeres kezelésért, hiszen sokkal magabiztosabbá vált új mosolyával.

Máskor is szeretne hasonló témákról olvasni? Kövesse munkánkat:
Hasonló problémával küzd? Keressen minket bizalommal:
Online bejelentkezés
Kapcsolat
1015 Budapest, Csalogány u 26.
+36309605255
differental.hu
info@differental.hu