Fogászati korona egy nap alatt
Páciens: Rita
Életkor: 41 év
Kezelőorvos: Dr. Nagy Zsolt, fogorvos, digitális és esztétikai fogászat specialista


Rita egy szakmailag komoly kihívást jelentő problémával keresett meg. Felső metszőfogából kitörött ki régi tömés, mely nagyon kellemetlen helyzetet jelentett számára. Munkájából fakadóan azonnali és esztétikus eredményt szeretett volna.
Azonnali fogpótlás
Rita helyzetét nehezítette, hogy a kiesett régi tömését már nem tudtuk pótolni. Sok ép foganyagot vesztett és korábban már egy gyökérkezelésen is átesett. Az egyetlen megoldást az jelentette, hogy üvegszálas csappal megerősítettük a kérdéses fogat, majd a rendelőben azonnali fogpótlást készítettünk.
Számunkra mindig külön örömöt okoz, ha egy végleges fogászati koronát mi magunk, a rendelőben készíthetünk el a páciens számára, hiszen első kézből látjuk és tapasztaljuk a személyes igényeket, így azok maradéktalan megvalósítására maximálisan oda tudunk figyelni.
A rendelő digitális felszereltségének köszönhetően a kért fogászati korona mindössze pár óra leforgása alatt elkészült – fogtechnikus bevonása nélkül, teljesen digitálisan.
Rita el sem tudta képzelni, hogy problémájára ilyen gyorsan találhat megoldást. A letört fogra készülő azonnali fogpótlással még aznap boldogan távozott.
Online bejelentkezés
Kapcsolat
1015 Budapest, Csalogány u 26.
+36309605255
differental.hu
info@differental.hu